Zalakaros
Menetrendek
     
A fürdő bemutatása

Tisztelt vendégünk!

 

Szeretettel köszönti Önt a GRÁNIT Gyógyfürdő Zrt., mely Magyarország egyik legdinamiku­sabban fejlődő, európai hírű, országos minősítésű gyógyfürdője abból az alkalomból, hogy bennünket választott gyógyulása, pihenése és szórakozása céljából. A következőkben szeretnénk néhány fontos információval segíteni az Ön látogatását.

A Termál strandon, a Gyógycentrumban a Fedettfürdőben és az Élményfürdő együttesben 5360 m2 vízfelületű gyógy-, termál-, élmény és sportmedence áll rendelkezésre, melyből 1430 m2 fedett és 656 m2 vízfelület közvetlenül a fedett épülethez kapcsolódva.

Az 1962-ben egy kőolaj kutató furás alkalmából feltárt gyógyvíz lett az alapja a színvonalas gyógy-, termáI és élményfürdő komplexumnak.

A 96 °C hőmérsékletű gyógyvíz magas nátriumklorid, hidrogénkarbonát, jód, brom és kén tartalmú víz, mely kiválóan alkalmas reumatikus betegségek, krónikus izületi gyulladások, krónikus nőgyógyászati megbetegedések, ortopédiai műtétek előtti, valamint utáni és vegetatív idegrendszeri zavarok kezelésére.

Üzleti filozófiánk három terület fejlesztésére irányul:

  1. A gyógyvíz adta lehetőséget kihasználva a színvonalas gyógyászatra és manuálterápiára épített járó beteg ellátás.
  2. Gyógycentrum - élményfürdő esetében a rekreáció és a felüdülés igényének kiszolgálása korhatár nélkül.
  3. Termálstrand vonatkozásában a család minden tagjának kínál színvonalas fürdési és szabadidő eltöltési lehetőséget.

Fedettfürdő létesítményei:

2 db gyógyvizes medence, 1 db termálvizes medence, öltözővel, önálló vizesblokkal, pihenőterekkel, ingyenes pihenőágyakkal. Szaunavidék: 2 finn szauna, gőzkabin, merülőmedence, pihenőtér, használata a belépőjegyen felül plusz térítési díj ellenében lehetséges.

Gyógyászati egységünk, mely a Fedettfürdő épületében található, megközelíthető az öltözők mindkét kijárata felöl. A vízgyógyászati egység az öltözők szintjén, az épület déli szegmensében, a száraz kezelések a fedettfürdő tetőterében működnek. Az alábbi kezeléseket, szolgáltatásokat vehetik igénybe:

Egyéni,- csoportos, -víz alatti gyógytorna, gyógymasszázs, fangó-kezelés, pakolások, elektroterápia, talpmasszázs, pedikűr, víz alatti vízsugármasszázs, súlyfürdő, kádfürdő, szénsavfürdő, galván kezelés, álló-szolárium.

A Gyógycentrum létesítményei:

Szabadtéri gyógyvizes medence (szezonálisan üzemel), a II.sz. medencetér 3 db medencével (2 db gyógyvizes, 1 db Jacuzzi), önálló vizesblokkal, pihenőterekkel, ingyenes pihenőágyakkal.

Élményfürdő létesítményei:

1. Fedett élmény: élménymedence 10 különböző vízi attrakcióval, többfunkciós sportmedence élményelemekkel, fedett gyermekmedence. Az épületből induló és épületbe érkező "Feketelyuk Csúszda", Kamikaze Csúszda, pihenőterek, pihenőágyak, szaunák (finn,-aroma,-és fényterápiás szauna), gőzkabin és az öltöző használata ingyenes. Különjeggyel igénybe vehető a sókamra és az infrakabin.

2. Szabadtéri élmény: élménymedence pezsgőfürdővel, skótzuhannyal, buzgárokkal, vízköpőkkel, szabadtéri csúszda­ és hidromasszázs medence, szabadtéri gyerekmedence, napozó, ingyenes pihenőágyak.

Termálstrand létesítményei:

A több, mint 10 hektáros parki környezetben levő termál-strandon gyógyvizes ülőmedencék (2 db), termál­vizes medencék (sport, családi, gyerek), pancsoló medence, hullámmedence valamint strandi csúszdakomplexumunk (Családi, Kamikaze, Anaconda Csúszda) találhatók. A Társaságunk által üzemeltetett valamennyi csúszda igénybevételi lehetőségéről részletes információt talál a honlapunkon. Értékmegőrző, kölcsönző, öltözőkabin valamint a szekrény térítési díj ellenében, a fogasos öltöző térítésmentesen használhatók.

A GRÁNIT Gyógyfürdő Zrt. az év minden napján vendégei rendelkezésére áll a nyitva tartás változtatási jogának fenntartásával. Mindenkori honlap tájékoztatás mellett.
A Fedettfürdő a gyógyászattal, a Gyógycentrum és az Élményfürdő folyamatosan üzemel, a Termál­strand szezonálisan működik, a Gyógycentrum szabadtéri medencéje kora tavasztól késő őszig üzemel.

A Termálstrand megközelítését a Dísz-téren át a strandi főbejáraton és pénztárakon, valamint az Élményfürdő déli főbejáratán keresztül ajánljuk.
A Termálstrand üzemelésekor a Gyógycentrum is megközelíthető a strandi főbejáraton keresztül.

A nem szezonálisan üzemelő Fedettfürdő, Gyógycentrum igénybevétele a Termál úti főbejáraton keresztül javasolt.

Élményfürdőnk a déli főbejáraton keresztül közvetlenül megközelíthető, valamint a Termál úti főbejáraton keresztül is.

Az Ön által vásárolt strand (ha üzemel) és fedettfürdő jeggyel igénybe veheti a Termálstrand valamennyi medencéjét és a strandi csúszdakomplexumot, valamint a Fedettfürdő medencéit öltözőit és vizesblokkjait.

RUHATÁR található a Fedettfürdő bejáratánál és az Élményfürdő déli bejáratánál, melyek használata ingyenes!

A Fedettfürdőben is üzemel ÉRTÉKMEGÖRZŐ külön térítési díjjal használható, mely igénybevételét javasoljuk!

A Gyógycentrum és Élményfürdő a kifüggesztett ÁRTÁBLÁN szereplő mindenkori aktuális áron vehető igénybe. E magasabb árú jeggyel vendégeink használhatják a Fedettfürdő és (ha üzemel) a Termálstrand létesítményeit is.

Kezelések igénybevételének rendje:

A szolárium, a pedikűr és a talpmasszázs kezeléseken kívüli kezelések igénybe vétele előtt javasoljuk felkeresni a reumatológus szakorvosunkat.

Az orvosi rendelő a Fedettfürdő főbejáratával szembeni előterében található!
A rendelési idő: csak hétköznap 9 órától 15 óra 30 percig, 12 óra 30 perc és 13 óra között technikai szünet.

Amennyiben már otthon tervezte, hogy felkeresi a szakorvost, úgy szíveskedjen magával hozni az egészségével kapcsolatos korábbi orvosi leleteit, mellyel segíti az itteni orvos munkáját. Az orvos által felírt kezeléseket a pénztárban készpénzért megvásárolhatja és egyben a kezelések ütemezését is lebonyolíthatja. A kezelések időpontját szíveskedjen megjegyezni, és azokon pontosan megjelenni!

Ne felejtse, hogy nem megjelenés esetén mástól vette el az igénybevétel lehetőségét!

Ha a kiírt időpont időközben nem felel meg Önnek, azt a diszpécsernél lehetőség van változtatni legkésőbb a kezelés időpontját megelőző 1 óráig. Amennyiben ezt elmulasztja, a kezelés árának visszatérítésére, illetve helyette másik időpont biztosítására nincs lehetőség.

Mielőtt igénybe venné kezeléseit, szíveskedjen körül nézni, tájékozódni a fürdőben. Ismerje meg az épületeket, a kezelések pontos helyét, pihenőhelyeket, mellékhelyiségeket, közlekedőket.

A kezelések belépőjegy nélkül nem vehetők igénybe.

Bízunk abban, hogy e rövid ismertetőnkkel könnyebben eligazodik fürdőnkben. Kívánjuk, hogy gyógyulása, pihenése eredményes és kellemes legyen. Reméljük, hogy látogatása kellemes emlék marad és a jövőben is felkeresi fürdőnket.

Ezen ismertetőnk az érvényes Házirend rövidített kivonata. Az aktuális információnkat mindig megtalálja az alábbiakban megjelölt honlapunkon.

A Társaság valamennyi épületében és épületén kívül az akadálymentes közlekedés biztosított, melyről részletes információkat honlapunkon talál.

     


naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Látogatóink
Indulás: 2010-04-22
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.